News
Az előrejelzések szerint ma és holnap várható még kiterjedtebb vihar, de a hétvégére fellélegezhetünk. Vigyázzunk egymásra! – írta Orbán Viktor miniszterelnök kedd esti Facebook-bejegyzésében, amelybe ...
Amíg Ukrajna-szerte naponta viszik erőszakkal a frontra a férfiakat a toborzótisztek, addig másoknak az a kiváltság jut, hogy ...
A Videoton FC Fehérvár elsőként a CSM Olimpia Satu Mare csapatával mérkőzött meg, majd később a szerb Vojvodina ellen léptek ...
Kovács Pál hatszoros olimpiai aranyérmesre, kilencszeres világbajnokra, a Nemzetközi Vívó Szövetség egykori alelnökére, egy ...
Az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban és az Európai Unió Bíróságán fennáll a jogállamisági elvek súlyos ...
Néhány részletében a Fejér Megyei Hírlapban korábban megjelent írások ihlették azt a tematikus turisztikai sétát, amely az ...
A Kapu Tibor inspirálta fagylaltnak már meg is van az első számú rajongója, néhány nappal korábban egy kislány betért a ...
Az adatbázisbotrány napvilágra kerülése után többen is lemondtak a Tisza Párt rendszerváltó tagságáról. Azonban itt még nem ...
Mindhárom egyéni mérkőzését megnyerte a Kiskút TK a Szeged ellen a női tenisz Szuperliga első fordulójában. A találkozók után ...
Sárbogárdi járásban lévő településen készült elképesztő felvétel a keddi viharkárról. Diófákat tépázott meg a hatalmas erejű szél.
Megkezdődött a besztercebányai Speciális Büntetőbíróságon (STS) kedden a Robert Fico szlovák kormányfő ellen tavaly májusban ...
Nem mindennapi felajánlás történt Fejér megye szívében. Vértesboglár alpolgármestere, Molnár Norbert, hordozható ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results